Nyílt napok

Kedves Mindannyian!

Ezen a héten ismét tanultunk egy betűt, készítettem egy új olvasólapot, kérem, használjátok! Elkezdtünk betűket írni. Megtanultunk kivonni és megismerkedtünk a pótlás fogalmával. Egyszóval megint sokat ügyesedtünk. 🙂

Hétfőn óvónénik jönnek hozzánk, megnézni, mi mindent tudunk már. Kedden és szerdán pedig Benneteket várunk szeretettel, hogy megnézzétek, hogyan telnek napjaink. 🙂

Szerdán lesz az első szöszmötölésünk, remélem sokan jöttök sok-sok ötlettel! A családias hangulathoz akár némi sütemény is tartozhat, ha gondoljátok! 🙂

Még mindig van az úszók között, akinek nincs sapkája, pedig már hideg van. Kérem, figyeljetek erre! Köszönöm! Továbbá kérem küldjetek a gyerekekkel 100 Ft-ot, hogy a kolléganőim tudjanak valami apróságot venni karácsonyra az úszómestereknek.

Elfogyott a szalvétánk, aminek az az oka, hogy még mindig sok gyereknek nincs rongyszalvétája :(, így a tízóraihoz és az uzsonnához is papírszalvétát vesz.

November 20-án pénteken délután lesz egy iskolai rendezvény, aminek Tátika a neve. Ennek az a lényege, hogy a gyerekek megtanulnak egy számot és előadják (eltátogják és eltáncolják). Ezen mindig nagyon kevés alsós szokott részt venni, mi több elsősök még soha nem szerepeltek. Hagytam magam rábeszélni, hogy mi legyünk az elsők! Mikula Ildi kolléganőmmel már azt is kitaláltuk, a Hupikék törpikék főcímdala legyen. A gyerekeket már belelkesítettem, ketten mondták csak, hogy nem szeretnének színpadra lépni, természetesen ezt nem is erőltetem. Az idő szorít, de szerintem megcsináljuk! 🙂 A jelmezekhez szükségünk van a segítségetekre. A sapkákon kívül szerintem minden összeszedhető, ezeket pedig vagy elkészítjük krepp papírból, vagy esetleg, ha valamelyikőtök meg tudja varrni, azt nagyon megköszönjük. Fehér anyagom van. Hajrá!

Kellemes hétvégét Mindnyájatoknak!

Gréti

 

10 thoughts on “Nyílt napok”

  1. Szerdán mikortól barkácsolnánk? Mit vigyünk? És milyen ötletek vannak már?
    November 20-án pénteken mikor lesz az előadás? Az úszók is részt vesznek benne?
    A sapiban tudok segíteni!

  2. Főleg karácsonyi díszekről szólnak az ötletek. Ibolya azt kéri, az ötleteitekhez hozzátok a hozzávalókat is, hogy tudjunk dolgozni.
    A Tátika este 6-kor szokott kezdődni.
    Köszönöm a segítséget a sapkákhoz!

  3. Találtam egy Törpike sapka szabásmintát formát.
    https://www.google.hu/search?q=hupik%C3%A9k+t%C3%B6rpik%C3%A9k&espv=2&biw=1920&bih=979&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0CAYQ_AUoAWoVChMIwrm1pJL_yAIVBQcsCh0jOAe0#tbm=isch&q=hupik%C3%A9k+t%C3%B6rpik%C3%A9k+sapka+k%C3%A9sz%C3%ADt%C3%A9se&imgrc=suP7kMID7UFnMM%3A
    Szeretném megkérdezni, hogy milyen anyagod van Gréti?
    Mert jó lenne, valami olyan anyag aminek van tartása, hanem a végét ki kell tömni vatelinnel, hogy megálljon.
    A legjobb valamilyen vékony posztószerű anyag lenne a legjobb, amiből Mikulás sapkát is szoktak készíteni. Vagy méterben kapható vatelinnel az egészet belülről bélelni, hogy legyen tartása.
    Fejméretekre is szükség lesz, mert ha nagy lesz az még ok, de ha nem megy fel a gyerekek fejére, akkor baj. Szerintem kb. 3 méret elegendő lenne.
    Tudok én is segíteni pár darab elkészítésében, esetleg a szabásban, de mivel 3 műszakban dolgozom, nem tudom vállalni az összes megvarrását.

    Noémi neked van már szabásmintád?

  4. Nekem lepedővásznam van.
    A fejméreteket természetesen leveszem, valóban kb. 3 elég lesz.

    1. Akkor esetleg, azt is el tudom kepzelni, hogy bedobni kemenyitobe, hogy legyen tartasa. Aztan, utana megvarrni.
      A hatso reszere egy kis darab gumit varrni, hogy ne essen le a fejukrol. De az van nekem, igaz fekete, de a celnak megfelel, ugysem latszik. Greti akkor kerlek a fejek kormeretet szorosan vedd le, nem kell rahagyni, majd azt a szabasnal beleszamoljuk 🙂
      Te mit gondolsz Noemi?

      Szerdan masodik oraban is lehet menni a nyiltorara?

  5. Rendben, leveszem a fejek körméretét, hozom az anyagot.
    Kedden és szerdán is minden óra nyitott.

  6. Lóri! Nekem tetszik az ölteted. Jó lenne a segítséged a szabásnál. Te mikor érsz rá mert bele kell húznunk hisz november 20 már a nyakunkon.

  7. Sziasztok!
    Azt latom hogy a sapka megoldodik de milyen ruha lesz? Kek harisnya feher kisnadrag es feher polo vagy kek polo?
    Valamint hatkor lesz a Muvelodesi hazban azt lattam kiírva es mennyi a belépő oda vagy belehet menni megnézni őket?
    Köszi Kriszta

  8. Kék harisnya, fehér kis nadrág, kék póló. De lehet alul tiszta fehér is, az sem baj, ha nem teljesen egyforma.
    Természetesen meg lehet nézni őket, ha jól emlékszem úgy szokott lenni, hogy egy üveggömbbe mindenki beledob, amennyit gondol. A bérleti díjat szoktuk kifizetni belőle.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük