Vásároztunk!!!

Kedves Mindannyian!

Úgy érzem ismét egy jó napot zártunk! 🙂  Köszönöm a sok segítséget, amit a vásár előkészítésében, lebonyolításában nyújtottatok! Rengeteg portékánk volt – a mai napon sok finom süteménnyel is megleptetek -, és mivel semmit nem adtunk túl drágán, nem sok maradt meg belőlük. Nagy sikere volt az Ibolya néni által szervezett csillám tetkónak is.  Hétfőn már azt is tudni fogjuk, mennyi lett a bevételünk!

Más! A csütörtöki matematika dolgozat nagyon jól sikerült! 🙂 Négyen írtak 100%-ot és szinte mindenki 70% fölött teljesített. Bármikor megnézhetitek, a gyerekeknek megmutattam, melyik szekrényben van. Sajnos haza nem adhatom.

Küldtem kivágni valót, a 3 lapot 6 borítékban kérem vissza. Köszönöm!

A masnis írásfüzetbe tettünk egy olyan lapot, amire azt írtam: otthoni gyakorlás. Hazaküldtem a betűtartót is, most nem csak rendrakás céljából. Ha van egy kis időtök, gyakorolhattok úgy, hogy olyan szavakat rakattok ki a gyerekekkel a betűsínbe, amit már le is tudunk írni. (Puskázzatok a ceruzás munkafüzetből!) Ha kirakták, írják le! Ezzel két legyet ütünk egy csapásra! 5-6 szó egyszerre bőven elég.

Hétfőn karácsonyira festjük az ablakokat, még egyszer az ötödikesek segítségével (most a fiúk festenek!). Köszönöm, hogy olyan gyorsan lemostátok! 🙂

Nóri anyukája talált egy olyan pályázatot, amire néhány, a teremről készült fotóval lehet nevezni az év legszebb osztálytermére. Kicsit még csinosítunk rajta a jövő héten aztán már csak néhány jó fotó kell!

Ne feledjétek hétfőn délután “öko karácsonyfát” készítünk. Jázmin apukája már küldött egy csomó tojástartót, na meg néhány fotót, melyekből ötleteket meríthetünk.

Szerdán délután nevelési értekezlet miatt összevont ügyelet lesz. Ibolya ezt beragasztotta az üzenőkbe, kérlek, írjátok be, kértek-e!

További szép estét!

Gréti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük