Kirándulás

Kedves Mindannyian!

Azt hiszem a tegnapi kirándulásról elmondhatjuk, hogy jól sikerült, legalább is én nagyon jól éreztem magam. 🙂 Meg kellett állapítanom, hogy kis és nagy gyerekekkel voltam kirándulni, a nagy gyereket természetesen abszolút jó értelemben véve. Még alig érkeztünk meg, máris indult a foci, amiben gyerek méretű gyerek időnként alig játszott. Jó volt nézni a játékok iránti lelkesedéseteket, főként a számháborúra gondolok, de azt hiszem a “virág” anyukák is élvezték a játékot. Mosolyogva figyeltem és hallgattam, hogyan feszegetitek a játék szabályait,  hogyan morgolódtok, hogy az úgy nem is ér, és főleg, hogyan örültök a győzelemnek! Azaz, játékhelyzetben ismét igazi gyerekként tudtok viselkedni, ami nagyon jó! 🙂

Köszönjük Margónak ebédünk alapanyagait, amit ajándékba kaptunk. 🙂 Köszönjük Zolinak a szállítást és Gábornak a főzést. 🙂 Ja, és Ibolya néninek a játékokat és Jancsi bácsinak a túrát! 🙂 Úgy gondolom, ez a kirándulás kellemes lezárása volt első tanévünknek.

Most már az a néhány nap, ami még hátra van az iskolából nem lesz megterhelő gyermekeink számára. 🙂 Május 31-én – ahogy ígértem – megírtuk az utolsó felmérőt is. A jövő hét még rendes tanórákkal telik, de már csak ismételgetünk, gyakorolgatunk, matematikából a kiegészítő anyagot nézegetjük. Feladtam még egy verset megtanulni, ezzel se “kínozzátok” gyermekeinket, annyiszor el fogjuk mondani jövő héten, hogy mindenkinek a fejébe megy majd.

Folyamatosan javítom a felmérőket, amit lehet, százalékosan értékelek és azonnal bejegyzem a e-naplóba, hogy Ti rögtön láthassátok az e-ellenőrzőben.

További szép vasárnapot kívánok!

Gréti

4 thoughts on “Kirándulás”

  1. Mi is nagyon jól éreztük magunkat ezen a remek napon. Gyönyörű helyszínt választottatok és az idő is kegyes volt hozzánk.

  2. Nagyon köszönjük ezt az élményt, igazán felhőtlenűl, szabadon mulattunk, játszottunk! Az ebéd remek volt, a szervezés nagyszerű! És még az idő is kegyes volt hozzánk! Remélem, még lesz ilyen jövőre is!
    Sarok Brigi, Marci, Sanya

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük