Jót futottunk!!!

Kedves Mindannyian!

Azt hiszem a szombati napunk igen jól sikerült! Gyermekeink sok versenyszámban tehették próbára ügyességüket. Aki mindent ki a kart próbálni, annak talán kevés is volt az idő. Három gyermek lett Mátyás bajnok az osztályunkból: Anna, Lotti és Marci. 🙂 Büszkék vagyunk Rájuk! Remélem a többiek nem keseredtek el, hiszen a lényeg az volt, hogy jót játszottunk! Ezután végigfutottuk az alsósoknak kimért távot, ezt mindenki hősiesen teljesítette aki ott volt. Osztályunkból Damos ért elsőként célba és az utolsó természetesen én voltam, de nem baj, fő hogy teljesítettem/-tük a távot! 🙂

Néhány gondolat az elmúlt hét tanulós napjairól: négy gyerek (Zsombor, Gábor, Niki, Marci) nem tanulta meg péntekre a két héttel ezelőtt feladott verset, holnap újra kérdezem őket. DE! A második félévtől már osztályoznom kell mindent, ami azt jelenti, hogy amellett, hogy újra kérdezem a verseket, érdemjegyet is kell adnom, mindjárt az első felelésre is. Gondolom értitek! 🙁

Az írás munkafüzetben péntekre megint ki kell javítani a tollbamondást. Ha ebben gyakorolni akartok, ne előre, hanem visszafelé tegyétek: a 9. oldallal lettünk készen (nem mindenki, hiszen saját tempóban dolgozunk). Már két olvasólap van a fűzős dossziéban – aki nem találta, annak adtam újat -, ezekről gyakoroljátok a hangos olvasást! A dossziéra kérlek, azt írjátok, hogy olvasólapok. Kivágni valót is küldtem. Éva néni gyűjtőmunkát adott a csütörtöki környezet órára, ne feledjétek! A munkafüzetben pontosan le van írva – és ez be van jelölve-, mit kell csinálni. (A macska meg fel van mászva a fára! 🙂 ) Bocs, ez picit magyartalan lett!

A papírgyűjtés eredményét még nem tudom, csak azt, hogy sokan hoztatok nagy mennyiségű papírt, amit nagyon köszönök a többiek nevében is! 🙂 Sajnos ismét van olyan, aki semmit nem hozott, 🙁 pedig megbeszéltük, hogy 5-10 kg papírt a szomszédoktól, utcabeliektől mindenki össze tud szedni, és annyit akár kézben is le lehet hozni 3 nap alatt.

Jövő héten kedden reggel 7:30 – 9:30-ig elektronikai hulladékgyűjtés lesz. Pénteken ünneplőben jövünk, és kérem, a gyerekek ismét hozzanak magukkal egy mécsest, mert idén is az emlékműhöz fogunk kisétálni és tisztelegni a hősi halottak előtt.

További szép vasárnapot!

Gréti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük