III. hely a papírgyűjtésen!!!

Kedves Mindannyian!

Ma volt a papírgyűjtés eredményhirdetése. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Természetesen mindannyian örülünk a III. helynek, büszkék vagyunk Nórira, aki II. lett az egyéni versenyben, DE! Amikor megkaptam a névsort a gyűjtésről, elszomorodtam. Kilencen egy deka papírt sem hoztak – ez az osztály egyharmada -, így csúszhattunk le az első helyről a harmadikra. Azt gondolom 10 kg papírt mindenki tud hozni, ha otthon nincs, akkor a szomszédoktól. Főleg azért, mert elég sok olyan dolgot fizetünk ebből a pénzből, amit mindenki kap (Mikulás, Karácsony, Húsvét).

A héten egyetlen olyan nap nem volt, hogy mindenkinek mindene meglett volna. Hiányos felszereléssel nem lehet érdemi munkát végezni. A gyerekeknek elmondtam, ez volt a türelmi hét, jövő héttől ezeket mind jegyezni fogom – beírom az E-naplóba is -, hogy a félévi értékelésnél figyelembe tudjam venni.

Szépen alakul a Tátika produkciónk. Lányos anyukák kérdezték, hogy jó lesz-e a fehér szoknya. Azért nem, mert a fehér nadrágot popsinál ki akarjuk tömni, hogy “kacsás” legyen.

A nyílt órákat picit megvariáltuk. Ahogy a múlt héten írtam, hogy szerdán lesz, de mivel a matematika óra akkor a 4., így ha azt akartok nézni, de nem tudtok olyan hosszan maradni, jöhettek kedden 1. órában is. Éva néni felajánlotta, hogy csütörtökön, akit érdekel, megnézheti a környezetismeret órát is.

Ugyancsak szerdán 1/2 5 – 6-ig lesz az első szöszmötölés. Várjuk adventi ötleteiteket, valamint rengeteg sárga kartonunk van az elkészítendő kacsacsőrökhöz!

A Tátika november 25-én lesz, 26-án pedig a hagyományos Katalin-bál, melyet szülői munkaközösségünk szervez. Remélem sokan tevékenykedtek a szervezésben! Akik nem, azoknak mondanám, hogy tombola felajánlásokat vár az SZMK, valamint egy tálca édes és egy tálca sós süteményt. Nálam lehet vásárolni belépőjegyeket, illetve azoknak, aki nem bálozósak, de úgy érzik, tudnak szánni bármilyen összeget az udvar további szépítésére, támogató jegyet. A belépő 2500 Ft/fő, a támogató annyi, amennyit adtok.

Kellemes hétvégét, jó pihenést mindenkinek!

Gréti

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük