A magyar népmese napja

Kedves Mindannyian!

Jól döntöttünk amikor az erdei iskola 3. napját áttettük tavaszra! Semmit nem tudtunk volna a szigeten az egész napos esőben csinálni. Az első két napon szerencsénk volt. Kedden izgalmas délelőttöt töltöttünk a Kőhegy Majorban, szerdán pedig egész nap a Skanzenban sétáltunk, játszottunk. Betértünk a meseszobába, ahol meghallgattuk a balatoni kecskekörmök legendáját. Megcsodáltunk egy százesztendős bábszínházat, majd sok ismeretet gyűjtöttünk az interaktív Csodapajtában. Végül az első lépéstől az utolsóig végigcsináltuk a kenyérsütés folyamatát. 30 cipókenyeret sütöttünk, amit – a gyerekek elbeszélései alapján – mindnyájan megkóstoltatok. 🙂

A tegnapi Pomáz napi felvonuláson sajnos kevesen képviseltétek osztályunkat. Még kevesebben kóstoltátok meg a kőlevest, amit Ibolya nénivel főztünk. Sajnálhatjátok, mert nagyon finom lett! 🙂 Az iskola honlapján láthattok róla képeket.

A jövő héten már “élesben” mennek a dolgok! Elkezdem jegyezni a felszerelés és a házi feladat hiányokat, amikből a múlt héten is rengeteg volt. 🙁 Az év eleji felmérők megírását is el kell kezdenünk. Elkészültek az olvasólapok, a hangos olvasást ezekkel gyakoroljátok, de minden nap használjuk az iskolában is, tehát ne maradjon otthon!

A gyerekek szerint hatan készültök a prózamondó versenyre. Aki nem az általam küldött szövegekből választ, ügyeljen arra, hogy 3 percnél ne legyen hosszabb a szöveg! Kérem írjátok meg, mit választottatok!

Péntekre eddig egy mesemondó nagymama, egy mesemondó anyuka és talán még egy jelentkezett. Bármikor bekopoghattok a mesével. Köszönjük! 🙂

Ne felejtsétek el kitölteni a lapot a szombati családi napról (8 gyerekét láttam idáig), mert a szervezőknek tudniuk kell a létszámot! Köszönöm!

További jó pihenést kívánok!

Gréti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük