Szöszmötöltünk, vásároztunk

Kedves Mindannyian!

Sűrű hetünk volt: hétfőn szöszmötöltünk, pénteken vásároztunk! Mindenkinek köszönöm a segítséget! 🙂 Ki-ki úgy vette ki részét a munkából, ahogy tudta. Akik nem tudtak eljönni hétfőn, otthon készültek a vásárra. Fruzsi nénivel is készítettek a gyerekek sok szép karácsonyi díszt. Noémi (Léna mama), Brigi (Marci mama), Erika (Milán mama) és persze a gyerekek lelkes árusítása meghozta gyümölcsét. Ahogy Jutka (Damos mama) levelében olvashattátok, több, mit 30 000 Ft gyűlt össze. Hamarosan küldök néhány képet. 🙂

Már csak két hetünk (meg egy pici) van a téli szünetig. Az adventi hangulat mellett sajnos néhány röpdolgozatot kell még írnunk, mert decemberre is kell jegy. 🙁 Küzdünk a szövegértéssel, az írásbeli összeadással – főleg a becsléssel – és nyelvtanból a főnévvel. Ezekből fogunk írni.

Ismét egyre több a felszerelés és házi feladat hiány. 🙁 A heti gyakorlókat – most van a gyerekeknél az utolsó – a többség rendesen elkészíti, sajnos vannak azonban, akik alig néhányat csináltak meg. Én ezt nem fogom szankcionálni, a gyerekek érdekében találtam ki, mert sajnos nagyon sok a tananyag mindenből és kevés a gyakorlásra fordítható idő.

Igyekszem a jegyeket az e-naplóba azonnal beírni, amint kijavítok egy-egy dolgozatot. Sajnos azonban a gyerekeknél gyakran nincs tájékoztató, így nem tudják a többiekkel együtt beírni a jegyet. Ezután én már nem tudom követni, kinek van beírva, kinek nincs. Innentől az ő dolguk, hogy beírják és aláírassák velem a jegyet.

Karácsonyi műsorunk időpontját már megírtam (december 18. 18 óra), emellett lesz még egy közös program. Sokan ott voltatok tavaly az esti közös éneklésen az iskola udvarán. Mivel nagyon jó visszhangja volt, hagyományt szeretnénk teremteni belőle, tehát idén is lesz, december 19-én. A dalokat, amiket együtt szeretnénk énekelni, elküldöm e-mailben. Természetesen most is lesz tea, forralt bor és zsíros kenyér is! 🙂 Szeretettel várunk Benneteket!

További kellemes hétvégét kívánok!

Gréti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük