Tátika

Kedves Mindannyian!

Kezdem a címben foglaltakkal, azaz a Tátikával. Ennek időpontja január 26. péntek 18 óra. Kérlek Benneteket fél 6-ra hozzátok a gyerekeket a művelődési házba! Fontos, hogy pontosak legyetek, mert csak ekkor, egyszer – még nem jelmezben – lesz lehetőségünk bejárni a színpadot. Köszönöm! 🙂

Annáék hétfőn reggel behozzák az iskolába a zsákokat, amikből a lányok ruháját készítjük. Nyílást vágunk a fejnek, a két karnak és kész. Ha valakinek van vastagabb spárgája, amivel a derekukon megköthetjük, kérem küldje be, ha nincs, majd veszek. A zsákok újak, de régóta állnak a padláson, ezért ki kellene mosni őket. Kérem, hétfőn tegyetek a lányok táskájába egy nejlon szatyrot, hogy haza tudják vinni! Mást nem kell tenni vele, legkésőbb csütörtökre küldjétek vissza kimosva! Köszönöm! 🙂

Pénteken a lányokon a pulcsijuk, vagy pólójuk alatt egy ujjatlan trikó feltétlenül legyen, mert erre vesszük fel a zsákruhát, más nem kell, mert mezítláb fognak táncolni. A fiúkra kérem egy inget adjatok, lehetőleg nagyon egyszerűt, ne túl színeset és egy térdnadrágot, ami nem a torna nadrág! Ha más nincs, jó a farmer is. Többen mondtátok, hogy varrtok rá néhány foltot, ez kitűnő ötlet, köszönöm! 🙂

Célszerű lenne papucsot is hozni, mert amíg a sorukra várnak – a kicsik az elején szoktak lenni -, már jelmezben ülnek az első sorokban. Így amikor következünk, csak kilépnek a papucsból – ja igen, a fiúk is mezítláb táncolnak – és felszaladnak a színpadra. 🙂

Más! Hétfőn lesz az osztályozó értekezlet. Ez alapból nem zavarná a délutánt, mert a napközis kollégáknak nem kell ott lenni, de a mi Gyuri bácsink hatodikos osztályfőnök is, ezért ott kell, hogy legyen. Kérlek Benneteket, ha meg tudjátok oldani 3/4 2-ig vigyétek el a gyerekeket! Természetesen tisztában vagyok vele, hogy ahol nincs nagymama és mindkét szülő dolgozik, nem tudjátok megoldani. Akinek csemetéje marad, feltétlenül írja be az üzenőbe, hogy hány óráig, mert ennek megfelelően fogjuk őket szétosztani a többi napközis csoportba. A termünk ajtajára kiírom majd, hogy kit, hol találtok. Megértéseteket köszönöm! 🙂

Úgy számoljatok, hogy Laci bácsi megtartja a focit és gondolom torna is lesz, mert Gergő bácsi nem osztályfőnök.

Remélem a csokigyárban jól érezték magukat a gyerekek és sokat meséltek! 🙂

Hétfőn beszedem a tájékoztatókat, pénteken osztom ki a félévi bizonyítványt. 29-én hétfőn tartjuk a félévi értekezletünket, ekkor a gyerekeknek nem lesz tanítás.

Jövő héttől picit változtattam az órarenden. Megcseréltem a fogalmazás és az írás órát abban a reményben, hogy így talán nem lesz fogalmazásból tömeges házi feladat hiány! 🙁 A fejlesztő órák is változtak egy kicsit, ezt majd megírom azoknak, akiket érint.

A félévi szülői értekezlet február 5-én hétfőn 17 órakor lesz. A farsangot február 9-én pénteken délután tartjuk.

Rengeteg információt sűrítettem ebbe a levélbe, mindegyik nagyon fontos. Ha valami nem világos, nyugodtan írjatok!

További szép hétvégét kívánok!

Gréti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük