Félévi bizonyítvány és Tátika

Kedves Mindannyian!

Pénteken kiosztottam a félévi értesítőket, a gyerekek egy része rögtön mondta, hogy már reggel, otthon megnéztétek. Ennek nagyon örültem. 🙂

A félévi szülői értekezletet az áramszünetes február 6. szerdáról, 14. csütörtök 17 órára tettem át, tudtommal akkor nem ütközöm testvérek szülőiével. 🙂 Ha kérdésetek van a bizonyítványokkal kapcsolatban, akkor meg tudjuk beszélni.

A jövő hetünk igen rendhagyó lesz! Hétfőn tanítási szünettel kezdünk, szerdán pedig áramszünet miatt csak 11 óráig vagyunk. A gyerekeket már kértem, hogy most ne úgy oldjátok meg a rövid napot, hogy nem jönnek iskolába, mert mindhárom órán próbálni szeretnénk! 🙂

Ketten még mindig nem hozták a jelmezüket, így Anikó nem tudta feltűzni a nadrágra a farkas farkat. 🙁 Kérem, keddre legkésőbb mindent küldjetek be! Köszönöm! 🙂 A farkakat oda varrjátok fel, legyetek szívesek, ahova tűzte! Kedden felkerülnek a sapkákra vagy kapucnikra a fülek. A  lábakra csak vastag szürke, vagy fekete zokni kell. 🙂

Néhányan még nem vettetek jegyet, ne feledjétek, a helyszínen nincs jegyárusítás! Azt is tudom, hogy sokan több jegyet is szerettetek volna, erre a létszámstop miatt sajnos nincs lehetőség. Az egész produkció felkerül majd az iskola honlapjára, valamint a Pomáz TV is felveszi. 🙂

Pénteken, aki ebéd után hazamegy, 3-ra jöjjön vissza! Már az iskolában elkezdjük kifesteni a gyerekek arcát, fél 4-kor együtt indulunk a művelődési házba. 4 órakor lesz lehetőségünk először kipróbálni a színpadot 🙁 , azután fél 5-kor már kezdődik is a főpróba. Mivel itt nem lesz sem konferálás, sem pontozás, ezt az egy órát végigüljük a gyerekekkel, hogy ők is meg tudják nézni a többi produkciót. 🙂

Az előadáson, ami 18 – 20 óráig tart, mi a vége felé leszünk, ezért én kint leszek a gyerekekkel. Sétálunk, eszünk, iszunk, pihenünk, s csak nem sokkal azelőtt – egy taps alatt – megyünk vissza a színház terembe, hogy mi következnénk. Ezért kérem, legyen a gyerekeknél elemózsiás batyu. Köszönöm! 🙂 Így talán nem lesz annyira megterhelő számukra a négy óra (16 – 20 óráig)! Én már nagyon izgulok, pedig most is nagyon ügyesek és aranyosak! 🙂

Remélem, mindent leírtam, ha kérdésetek van, keressetek bátran! További szép vasárnapot kívánok!

Gréti

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük