Beszélgetések hete

Kedves Mindannyian!

Először is szeretném megköszönni, hogy annak ellenére, hogy a múlt vasárnapi levelemben elfelejtettelek emlékeztetni Benneteket a fogadó órára, sokan eljöttetek! 🙂

A veletek való beszélgetés, majd saját megfigyeléseim kapcsán, ismét sokat beszélgettünk a héten a helyes viselkedésről, egymás bántásáról. Arról, hogy a meggondolatlan szavakkal mélyebben megbánthatjuk egymást, mintha időnként odacsapnánk mérgünkben. 🙁 Ez időről időre visszatérő téma nálunk, hiszen rengeteg vezéregyéniség van az osztályban, így a szerepek folyton újra osztódnak. Alapvetően szépen együtt tudnak játszani, de időnként felülkerekedik valaki – fiú, lány egyaránt -, aki úgy dönt, az aznapi játékba nem ereszt be valakit, vagy valakiket. 🙁 Remélem, most ismét rendben leszünk egy darabig. 🙂

Kedden megtartjuk a szavalóverseny válogatóját, csütörtökön lesz az iskolai forduló.

Csütörtökön kis táskával jövünk iskolába, mert délelőtt átmegyünk Szentendrére a gálára próbálni. Ebédre érünk vissza.

A szombati gáláról még írok levelet, egyenlőre úgy néz ki, hogy az alsósok az első részben lesznek, 3/4 10-re kell megérkeznetek e gyerekekkel és nagyjából egy óra múlva már készen is leszünk. Ezek az előzetes tervek, de még nem állt össze a végleges műsorrend. Amint ez meglesz, mindent részletesen megírok. 🙂

Április 8-án elektronikai hulladékgyűjtés, valamint azon a héten hétfőtől csütörtökig papírgyűjtés lesz.

További szép vasárnap estét kívánok!

Gréti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük