Szöszmötöltünk!

Kedves Mindannyian!

Ismét mozgalmas hetet zártunk! Kedden és szerdán megmutathattuk Nektek, hogyan telnek dolgos hétköznapjaink. Köszönjük, hogy a két nap alatt szinte Mindannyian ott voltatok! 🙂

Szerdán sok szép dolgot készítettünk az András napi vásárra. Közben jókat beszélgettünk, finom sütiket majszoltunk, teát kortyolgattunk. Egyszóval jól éreztük Magunkat. Remélem, következő alkalommal még többen leszünk!

Csütörtökön és pénteken elkezdtünk próbálni a Tátikára, azóta Hupikék törpikék lázban égünk. A fehér törpsapkákat Noémi és Lóri megvarrja. A kék pomponokat a törpi popsikra Ibolya néni elkészíti. A szöszmötölésen mondtátok – én pedig most tovább adom -, hogy Szentendrén a HÉV állomás közelében lévő kínai üzletben 200 Ft-ért lehet kapni kék harisnyanadrágot. Erre kéne egy fehér rövid nadrág, vagy rövid szoknya, fehér cipő helyett egységesen fehér zokni. Felülre pedig egy kék póló, ami nem baj, ha mintás, kifordítjuk és jó lesz! A Tátika este 6-kor lesz a művelődési házban, majd még megírom, hánykor gyülekezünk, időbe telik, míg kékre festünk ennyi arcot. Ki tudna kék arcfestéket venni, természetesen osztálypénzből?

A héten megtudtuk, hogy 9. helyen végeztünk az alsóból a papírgyűjtésen. Fejenként 25 kg-ra jött ki az átlag. Sajnos az is kiderült, hogy 12-en egyáltalán nem hoztak papírt, pedig ez pénzt jelent az osztályunknak. Kérlek Benneteket tavasszal mindenki hozzon néhány kilót! Szerencsére olyanok is voltak, akik több, mint 80-100 kilót hoztak -Vámos Gáborék autó híján talicskával! -, köszönjük! 🙂

Még mindig nem írunk kis füzetbe, bár már sokat ügyesedtünk. Készítettem mindenkinek írás “füzetet”. Ez egy fűzős dosszié – két masnival záródik! 🙂 -, egyenlőre két lap van benne, de majd folyamatosan töltjük. Ma már írtunk bele két sor tollbamondást!

Küldtem kivágni valót: a 3 lapot 4 borítékba tegyétek! Köszönöm! A matematika dossziét kérem, ne ürítsétek ki, még dolgozunk a benne lévő feladatlapokon!

Kellemes hétvégét kívánok!

Gréti

 

 

Nyílt napok

Kedves Mindannyian!

Ezen a héten ismét tanultunk egy betűt, készítettem egy új olvasólapot, kérem, használjátok! Elkezdtünk betűket írni. Megtanultunk kivonni és megismerkedtünk a pótlás fogalmával. Egyszóval megint sokat ügyesedtünk. 🙂

Hétfőn óvónénik jönnek hozzánk, megnézni, mi mindent tudunk már. Kedden és szerdán pedig Benneteket várunk szeretettel, hogy megnézzétek, hogyan telnek napjaink. 🙂

Szerdán lesz az első szöszmötölésünk, remélem sokan jöttök sok-sok ötlettel! A családias hangulathoz akár némi sütemény is tartozhat, ha gondoljátok! 🙂

Még mindig van az úszók között, akinek nincs sapkája, pedig már hideg van. Kérem, figyeljetek erre! Köszönöm! Továbbá kérem küldjetek a gyerekekkel 100 Ft-ot, hogy a kolléganőim tudjanak valami apróságot venni karácsonyra az úszómestereknek.

Elfogyott a szalvétánk, aminek az az oka, hogy még mindig sok gyereknek nincs rongyszalvétája :(, így a tízóraihoz és az uzsonnához is papírszalvétát vesz.

November 20-án pénteken délután lesz egy iskolai rendezvény, aminek Tátika a neve. Ennek az a lényege, hogy a gyerekek megtanulnak egy számot és előadják (eltátogják és eltáncolják). Ezen mindig nagyon kevés alsós szokott részt venni, mi több elsősök még soha nem szerepeltek. Hagytam magam rábeszélni, hogy mi legyünk az elsők! Mikula Ildi kolléganőmmel már azt is kitaláltuk, a Hupikék törpikék főcímdala legyen. A gyerekeket már belelkesítettem, ketten mondták csak, hogy nem szeretnének színpadra lépni, természetesen ezt nem is erőltetem. Az idő szorít, de szerintem megcsináljuk! 🙂 A jelmezekhez szükségünk van a segítségetekre. A sapkákon kívül szerintem minden összeszedhető, ezeket pedig vagy elkészítjük krepp papírból, vagy esetleg, ha valamelyikőtök meg tudja varrni, azt nagyon megköszönjük. Fehér anyagom van. Hajrá!

Kellemes hétvégét Mindnyájatoknak!

Gréti

 

Sajnos vége az őszi szünetnek! :(

Kedves Mindannyian!

Két hete írtam utoljára. Levelem sajnos azt jelenti, hogy hétfőn folytatjuk a munkát. Remélem pihentetek a szünetben, az iskolára még csak nem is gondoltatok!

A szünet előtti utolsó hétfőn (19-én) ünnepeltük az építészet napját. Rövid előadást hallottunk a magyarországi fürdőkről, majd megnéztük a kiállítást. Ezután minden 1-3. osztályos gyerek feladata képkiegészítés volt: egy kis vízi lény testét kellett folytatni és környezetét továbbgondolni. A munkákat felsős gyerekek és iskolánk rajz szakos tanára értékelte. Büszkén jelentem az I. helyezést Görgös Klaudia 1. a osztályos tanuló érte el. Gratulálunk! 🙂

Csütörtökön (22-én) kisétáltunk az ’56-os emlékműhöz, mécsest gyújtottunk és egy perces néma vigyázz állással tisztelegtünk halottaink előtt. Nagy örömömre, gyermekeink ezt nagyon komolyan vették, igazi fegyelmezett megemlékezés volt!

Lassan le kell porolni az iskolatáskát és a tolltartót. Nem küldtem kivágni valót, ne keressétek! A matematika dossziéból kiszedtem, ami még kell, kiüríthetitek. A magyar dossziéban csak az utolsó olvasólap (2+2-es szavak is vannak rajta) maradjon! Kérem figyeljetek a tolltartókra! Jó lenne, ha minden reggel hegyes ceruzákkal lenne teli! 🙂 Köszönöm!

Az utolsó héten felmértem, mennyire tudják a gyerekek a bontásokat, mennyire értik a szavakat, amiket olvasunk, hogy milyen a hangos olvasásuk és írásbeli munkájuk. (A labdás és a ceruzás munkafüzet nálam van, kivéve 3 gyermekét, aki elfelejtette az asztalomra tenni. Egy tájékoztató is hiányzik.) Ibolya is felmérte a környezetet. A hét elején megkapjátok a tájékoztatókat, melyekben néhány mondattal megírjuk az értékelést.

Amint azt e-mailben már írtam, összejött a nagykarácsonyi kirándulásunk! 🙂 Végül 54-en lettünk, Ibolyának még módosítania is kellett az eredeti létszámot. Ez azt jelenti, hogy a gyerekeké kijön osztálypénzből – kérem, aki még nem rendezte, tegye meg! – a többiek pedig 3000 Ft/fővel számoljanak.

Mivel ez elviszi a novemberi pénzünket is, ebben a hónapban nem tudunk menni sehová, DE! November 27-én pénteken András-napi, vagy inkább adventi vásár lesz az iskolában. Ennek nagy hagyománya van, nagyon jól szokott sikerülni. Ezzel azonban tennivalónk is lesz bőven. Karácsonnyal kapcsolatos, eladható dolgokat kell készítenünk. Ezt úgy szeretnénk, hogy novemberben kétszer összejöjjünk az osztályban – szülők+gyerekek – és “szöszmötöljünk” együtt, azaz készítsünk eladható portékákat. Már a két időpontot is kiválasztottuk, hogy tudjatok tervezni: november 11. szerda és november 23. hétfő. Mindkét napon 16-18 óráig ügyködhetünk, az sem baj, ha a gyerekek egy része menet közben érkezik meg a játékos sportról. Ha van jó ötletetek, bátran álljatok elő vele, mindenre nyitottak vagyunk! 🙂

Töltsétek hasznosan a még előttünk álló hétvégét! Jó pihenést!

Gréti

 

Papírgyűjtés

Kedves Mindannyian!

A gyerekek nevében köszönöm azoknak, akik a rossz idő ellenére sok papírt hoztak! 🙂 Kíváncsian várjuk a végeredményt!

Hétfőn kifestettük ablakainkat. Gyönyörű lett! 🙂 Most még az ötödikesek irányítottak, a lányok segédkeztek. A következő alkalommal (november végén) még egyszer jönnek az ötödikesek, és a fiúk segédkezésével készül el a festés. Azután már egyedül kell boldogulnunk. Szerintem menni fog!

Küzdünk a megfordult szótagokkal! 🙁 Készítettem olvasólapot – össze-vissza vannak rajta a szótagok -, kérem azon gyakoroljatok!

Küldtem kivágni valót: 3 lapot 5 borítékba kérek tenni! (Van, akitől még a múlt hetit sem kaptam meg!)

Megtanultuk 1-5-ig a számok bontását. A kis füzetből tanuljátok, kérlek! Ezt nagyon kell tudni oda-vissza! Amíg ez nem megy, nem tudunk tovább menni.

Az őszi szünet október 26-30-ig tart. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy 22-én csütörtökön megyünk utoljára iskolába, majd november 2-án kezdünk. A szünet ideje alatt nincs ügyelet.

November 22-én csütörtökön ki szoktunk menni egy mécsessel az 56-os emlékműhöz. Ünneplő ruha nem szükséges, hiszen kabátban megyünk, de egy mécsest mindenki hozzon magával! Köszönöm!

Kellemes hétvégét kívánok!

Gréti

Futottunk!!! :)

Kedves Mindannyian!

Úgy gondolom, a múlt szombati családi nap jól sikerült, az idő is gyönyörű volt, aki ott volt jól érezte magát. 🙂 Rengeteg fénykép van róla az iskola honlapján.

Pénteken nagyon ügyesek voltunk, mindannyian lefutottuk a kb. 2 kilométeres távot!!! Na jó, lehet, hogy itt-ott sétáltunk, talán az is előfordult, hogy valakit a hátára kapott a nyolcadikos párja (nem engem!), de a távot mindannyian teljesítettük. Óriási közös vállveregetéssel és néhány Tom és Yerry-vel meg is ünnepeltük magunkat. 🙂 Az iskola honlapján erről is lesznek fényképek és a Pomáz TV is kint volt.

A szerdai múzeumlátogatásunk is jól sikerült, a gyerekek szemmel láthatóan élvezték. Néhány “életveszélyes” fenyegetés után (pl.: Nem megyünk többet sehova, ha nem viselkedtek rendesen!), egész jól viselkedtek a héven is és a múzeumban is. 🙂 Itt én fényképeztem, hamarosan felkerül a honlapunkra.

Ezen örömhír ellenére továbbra is kérlek Benneteket, segítsetek lehalkítani gyermekeinket! Az állandóan ordító/túl hangosan beszélő gyereknek elsősorban a saját idegrendszere sérül. Egyre hangosabb lesz a környezete is, hiszen a kiabáló gyermek egy idő után már csak a hangos szót hallja meg. Arra törekszünk Ibolyával, hogy legalább bent lehalkuljanak, s ha nem érzitek túl nagy beleszólásnak nevelési elveitekbe, ezt otthonra is tudnám javasolni. Alapszabály: a tanteremben/folyosón (lakásban) rohangálni, kiabálni tilos! Az udvaron mindkettőt szabad. 🙂  Előre is köszönöm az együttműködést!

Ismét küldtem kivágni valót: 3 oldalt 5 borítékba kérek szépen! (14: szürke / mondatok;  15: barna / rózsaszín; 16)

Az olvasásban a bukfenc mesével megfordítottuk a szótagokat (mássalhangzó van elöl), így egy kicsit nehezebb, kérlek, gyakoroljatok!

Matematikából elkezdtük a számok bontását. A piros t betű egy házikóban, azt jelenti, hogy meg kell tanulni. Nagyon komolyan kérem, gyakoroljátok a gyerekekkel, ezt úgy kell tudni, mint a szorzótáblát! Enélkül nem mennek majd a műveletek. A matematika dossziéban találjátok ezt a feladatlapot.

Ezzel kapcsolatban még egy kérés. Még mindig nincs minden gyereknek számára jól érthető módon megjelölve a magyar és a matematika dosszié, így össze-vissza vannak bennük a feladatlapok. Kérlek, jelöljétek meg egyértelműen, így hétfőn rendet tudunk tenni a dossziékban. Addig ne vegyetek ki belőlük semmit! Köszönöm! A betűtartó is minden hétvégére hazamegy rendberakás, illetve, akinek szükséges, gyakorlás céljából.

Szép vasárnapot!

Gréti

 

 

A magyar népmese napja

Kedves Mindannyian!

Az elmúlt hetünk kiemelkedő eseménye Benedek Elek születésnapja: a magyar népmese napja volt. Három vállalkozó kedvű mesemondó anyukánk: Brigi, Jutka, Zsuzsi, és egy mesemondó apukánk: Attila színesítették szerdai napunkat. Köszönjük szépen! 🙂

Mai délutánunk az állatok világnapja jegyében telt: kutyás bemutatóval, kedvenc állatokkal. Aki ott volt, jól szórakozott! 🙂

Holnap családi nap a Magyar Várban, erről már küldtem részletes tájékoztatót.

A tornazsákokat nézzétek át kérlek, mert igen erősen keverednek a gyerekek holmijai. Van, ami még az eltűnés napján előkerül, van, ami néhány nappal később. A szekrényben van már egy póló és 3 pár zokni, ami senkinek sem kell.  🙁 Az alap probléma az, hogy a gyerekek nem ismerik fel a saját ruhadarabjaikat, elpakolják egymásét. Ezért kérem, nézzétek meg, nincs-e idegen holmi a tornazsákban! Köszönöm!

Első osztályban a legtöbb testnevelés órán használjuk a labdákat. Tudom, hogy azt mondtam, bármilyen jó, de mostanra sajnos kiderült, hogy néhány labda egyáltalán nem pattog. Ha ez nem túl nagy kérés, cseréljétek ki ezeket! Köszönöm!

Biztosan észrevettétek, hogy a gyerekek a kezükkel is olvasnak: rövid magánhangzónál koppintanak, hosszú magánhangzónál húzzák a kezüket. Kérlek, otthon is így gyakoroljatok, ez később majd a helyesírást segíti számukra.

Kedden a 4. órában iskolai ünnepély lesz az aradi vértanúk tiszteletére. Kérem, mindenki ünneplőben (fekete-fehér) jöjjön! Köszönöm!

Nem küldtem kivágni valót, hazaküldtem viszont a Nebulót. Nézegessétek meg, és kérem írjátok rá a gyerekek nevét! Köszönöm!

Szerdán délután Szentendrére megyünk a Városi Tömegközlekedési Múzeumba. Ebéd után indulunk és legkésőbb 3/4 4-re visszaérünk, hogy a tornáról ne maradjanak le a gyerekek. Ennek költsége 550 Ft/fő: útiköltség+belépő. Ezt osztálypénzből álljuk, ezért kérem, aki esetleg még nem fizetett, tegye meg! Köszönöm!

Mára ennyi! Szép estét!

Gréti